Partnereink

Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány

A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítványt 1991 tavaszán Somogy Megye Közgyűlése azzal a céllal alapította, hogy a megyében működő kis- és középvállalkozások működését segítse, erősítse. A Vállalkozói Központ fő célkitűzései:

  • vállalkozói kultúra fejlesztése oktatási, képzési programokkal
  • Vállalkozások versenyképességének fejlesztése
  • Somogy megye gazdaságának élénkítése, a munkanélküliség csökkentése
  • Naprakész információk nyújtása a kis és középvállalkozások számára
  • Kedvezményes hitelek folyósítása vállalkozások részére - mikrohitel
  • Vállalkozások vásárokon való kedvezményes megjelenésének támogatása

A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány kaposvári, barcsi, balatonboglári, irodáival, képzett szakembereivel, jelentős és egyre növekvő szerepet tölt be Somogy megye gazdasági életében, a vállalkozások beindításában, működésükhöz nyújtott tanácsadással, információnyújtással, oktatással, és mikrohitelezéssel. Ez utóbbi hitelek kihelyezése kiemelt feladatot jelent a közalapítványnak, amely által a vállalkozások egyedülálló forráshoz juthatnak.

A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány a kaposvári Somogy-Flandria Inkubátorházban folytatja tevékenységét. Az Inkubátorházat a Flamand Gom-West Vlaanderen Területfejlesztési Központtal közösen a belga kormányhoz benyújtott pályázaton nyert támogatásból építették fel 1998-ban. Az Inkubátorház fő tevékenysége: irodák, műhelyek és konferenciaterem bérbeadása. Ez utóbbi 350 fő befogadására alkalmas, de igény szerint 3 részre szekcionálható a mobil, hangszigetelt falak által, így 70, 110, 130, 180 és 240 fős termekre osztható, amely által kiváló helyszínt biztosít szakmai és sajtókonferenciák, üzletember találkozók, kiállítások, bemutatók, vásárok és egyéb más társadalmi és gazdasági rendezvények megtartására, lebonyolítására.

 

VIDRA – Virovitica-Podravina Megye Területi Fejlesztési Ügynöksége

VIDRA – Virovitica-Podravina Megye Területi Fejlesztési Ügynöksége egy professzionális, megbízható és elismert ügynökség a Pannóniai Horvát területen, melynek minősége és a szolgáltatások értéke mérhető a megye és a terület részvényesei versenyszellemének növekedésével. VIDRA – Virovitica-Podravina Megye Területi Fejlesztési Ügynökségét 2008 június 22-én alapították, mint egy nyilvános intézményt, a Virivitica Podravina megye közgyülésének döntése alapján. Az intézmény fő dolga az, hogy technikai és tanácsadó támogatást szolgáltasson a nemzeti és helyi szövetkezeteknek, főleg az EU alapítványoknak, valamint feladata a gazdaság fellendítése is. A fejlesztési Ügynökség VIDRA összesen 12 embert foglalkoztat, akik közül tízen magasan képzettek. A fejlesztési ügynökség VIDRA tevékenységeivel az életkörülmények tartós növekedését szeretne elérni a Virovitica-Podravina megye összes lakójának, és a részvételt az alkotásban illetve szélesebb érdeklődés körű projektek létrehozásában az egész pannónia Horvát területen.

VIDRA fejlesztési ügynökség létrehozásától máig 3 projektet hozott létre (DENS, LECSS és a CROST II) az IPA CBC HU HR Program alatt. A D.E.N.S. projektet a 15.-ik Nemzetközi Gazdasági és Vállalkozói Konferencián mutatták be 2012 májusában. Ugyanezen a konferencián a VIDRA fejlesztési ügynökség egy értékes díjat kapott, mint a legsikeresebb fejlesztési ügynökség Horvátországban azért a beküldött 15-ből 14 projekt, amit a második hivásra IPA CBC HU HR fogadott el ( 4 ezek közül “Vezető” projektek) és 3 IPARD-tól elfogadott projektérét. Ma a VIDRA fejlesztési ügynökség 20 projektet valósít meg egyszerre és dolgozik az összes részvényes írói projekjeinek oktatásán a megyében, és intenzíven dolgozik az IPA IV és az IPA V új inditványain.

 

Koprivnica

Koprivnica városnak 31 000 lakosa van, de 125 000 lakost még beleszámolunk a város 30 kilométeres körzetéből. A Zágráb és Varaždin főutak mentén, mely Eszék felé halad, illetve a Budapest-Zágráb vasútvonal mentén helyezkedik el.

Azon kívül, hogy a város magas életszínvonalat biztosít az itt élőknek, kivételes lehetőségeket nyújt vállalkozások elindítására. Sikeresen létrehoztak egy egészséges üzleti környezetet, amelyben a vállalkozások gyorsan és eredményesen fejlődnek. A városban van az élelmiszer-, illetve gyógyszeripari szektorok központja, mint például a Podravka d.d., amely a legnagyobb horvát élelmiszeripari társaság, majd a Belupo d.d. amely a második legnagyobb  gyógyszeripari cég Horvátország területén, és  a Calsberg Croatia nemzetközi alkoholtermelői vállalat.

Ezen túlmenően, az utóbbi években a középvállalkozók is egyre nagyobb növekedési rátát tudhatnak magukénak. A helyi önkormányzat megértést tanúsít a vállalkozók kérései felé saját erőből támogatja fejlődésüket, mint segítség nyújtása az intézményeken keresztül, városi kézbe veszik őket. Ennek köszönhetően biztosítva van a közintézmények stabil, gyors és megbízható reakciós rendszere.

A gazdag kulturális örökség és az erős gazdaság lehetőséget adnak a turizmus fejlődésére. Különösen érdekes két kulturális-turisztikai esemény, A Dráva menti motívumok naiv művészeti vására és a Reneszánsz fesztivál. A rengeteg sporttevékenység közül különösen ki kell emelnünk a kézilabdát, focit és a lovas versenyeket. Számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra a város és környéke, például a közeli Dráva folyó és a Šoderica tó. A sok étterem a városban és környékén rengeteg speciális Dráva menti ételeket nyújt számunkra.

Koprivnica város területén 5 általános iskola, gimnázium, kereskedelmi és középiskola van, amelyek különböző oktatási programokat kínálnak. a A legfiatalabb egyetem a Horvát Köztársaság tereületen, az Észak Egyetem (Sveučilište Sjever) Koprivnicai központtal hosszú távú fejlődést biztosít Koprivnicának és egész Északnyugat Horvátországnak, de távolabb is.

A városvezetés központjában már hosszú évek óta a fenntartható fejlődés van és Koprivnica különbözik sok más várostól különösen a városi középületek építésében, a gyalogos és kerékpáros közlekedés fejlődésében a legmodernebb szabványok szerint. Ennek következtében kiemelkedik az a tény, hogy a város előfutára az elektromobilitás, mint fejlett szolgáltatás bevezetésének, car sharing és bike sharing rendszernek, valamint 80 km hosszú bicikliút. A kivételes erőfeszítésekért a fenntartható fejlődés terén nemzetközileg is elismert lett, megkapta az Európai Nemzetközi Mozgás hete díját 2008-ban, pont úgy mint 2013-ban a „Ház és energiagazdálkodás díjat.

 

Barcs a Dráva fővárosa

Mindazok számára, akik szabadidejükben valami egészen különleges, igazán újszerű és sajátosan egyedi élményekkel szeretnének gazdagodni, ajánljuk Barcsot, a Dráva Fővárosát. Legyen az érintetlen természet, a szeszélyes folyó, vagy a gyógyító víz, ami ide vonzza őket, Barcsot meg fogják szeretni és Barcs viszont fogja szeretni őket.

Barcs, az 1979-ben lett város, az ország déli kapuja, természeti értékeinek és saját elhivatottságának köszönhetően az utóbbi pár év nagy felfedezés a turisták körében.

A Dráva a maga nemében is egyedi érték. Barcsig gyors folyású, szeszélyes vize olyan tiszta, hogy az ország halfajtáinak kétharmada él benne. A folyó és holtágai horgászparadicsomnak számítanak. Ezt a csupa rejtélyes vidéket, a különleges növény- és élővilágot segíti felfedezni a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága, mely a Barcsi Borókás területén tanösvényeket, Drávaszentesen Oktató és Bemutató központot alakított ki. A drávai szabadstrand fogadóépületével, sportolásra, főzésre, sátorozásra alkalmas ligetes területével kellemes kikapcsolódást kínál a folyami vizet kedvelőknek, valamint az egyre népszerűbb kenutúrákon résztvevőknek. Barcs a fővárosa a „Három folyó Nemzetközi Kerékpártúra” magyarországi, 230 kilométer szakaszának is, de a lovaglás, lovas kocsikázás szerelmesei is jó helyen járnak nálunk.

Vadásztatással több vadásztársaság is foglalkozik Barcs környékén. Mindegyik kiváló minőségű gím-és dámszarvas állománnyal büszkélkedhet, a vaddisznóállomány pedig kiemelkedően nagyszámú.

Külön fel kell hívni a figyelmet kulturális értékeinkre is. Kevesen tudják, hogy a települést már az időszámításunk előtti ötödik évezredben lakták, az ókorban pedig a római birodalom fontos hadiútja vezetett erre. A kezdetektől mutatja be a város történelmét, kultúrtörténetét, a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely, amelynek talán legérdekesebb részei a népi hagyományokat, életmódot bemutató szobabelsői. Barcs pezsgő kulturális életét számos előadó-művészeti csoport fémjelzi, legyen szó fúvós, vagy klasszikus zenéről, jazzről, néptáncról, társastáncról. A Dráva Fesztivál rendezvénysorozata május közepétől június végéig minden hét végén színvonalas programot kíván a helyieknek és a turistáknak egyaránt.

Barcs turisztikai kínálatának bemutatása végére hagytuk az utóbbi évek és talán a város újkori történetének legnagyobb szenzációját: a 2005-ben átadott élményfürdőt és a hozzá kapcsolódó, 2006-ban megnyílt, emberi léptékű, és ízlésesen kialakított Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központot. A dél-dunántúli régió hasonló jellegű létesítményei közül a legszínvonalasabbak közé tartozó Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ minden évszakban, minden generációnak élménydús kikapcsolódást, felüdülést nyújt.

Az idelátogatók hangulatos panziók közül választhatnak szálláshelyet, a „bakancsos turisták” számára színvonalas kollégiumi férőhelyek állnak rendelkezésre.

(Hegyi Zsuzsa a Magyar Turizmus ZRT. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága igazgatója)

App Store

Google Play

Windows Phone